A NANE Egyesület és a PATENT Egyesület közös sajtóközleménye

Az éj leple alatt sebtében kipipált napirendi pont helyett érdemi egyeztetést várnak a családon belüli erőszakkal foglalkozó civil nőszervezetek

A NANE Egyesület és a PATENT Egyesület közös sajtóközleménye 2012. szeptember 10.


Előzmény: A parlament első ülésnapján, szeptember 10-ről 11-ére virradó éjjel 3 óra körül tervezi tárgyalni a családon belüli erőszak önálló bűncselekményként történő szabályozását célzó sikeres népi kezdeményezést. Kövér László házelnök az időpont módosítására tett LMP-s javaslatot azzal hárította el, hogy ez nem olyan súlyú ügy, ami nagyobb figyelmet érdemel. 


Bándy-gyilkosság: férfi ölt nőt

A Patent Egyesület és a Stop-Férfierőszak Projekt sajtónyilatkozata

A sajtóban számos találgatás látott napvilágot arról, hogy a Bándy Kata meggyilkolásával gyanúsított P. László roma mivolta, zavart személyisége, vagy esetleges hajléktalansága hogyan járult hozzá ahhoz, hogy bűnelkövető legyen. Ezek a feltételezések mind figyelmen kívül hagyják az egyedüli tényt, amely a történtekkel valóban összefüggésben áll, miszerint P. László előéletében Bándy Kata brutális megtámadása előtt is tetten érhető a nők elleni erőszak, amennyiben megélhetését élettársa futtatásával biztosította.


Demonstráció a kényszerláthatás ellen, 2012. június 4.

A NANE és a PATENT Egyesület közleménye Az Agresszió Ártatlan Gyerekáldozatainak Világnapja alkalmából 2012. június 4.

Ma Magyarországon becslések szerint gyerekek tízezreit kényszerítik akaratuk ellenére a hatóságok külön élő szülőjükkel, más rokonukkal való kapcsolattartásra. Ez egyike a nők és gyermekek ellen alkalmazott leggyakoribb intézményes erőszak-fajtának. A gyerekeiket e kényszerrel szemben védelmező másik szülőt megalázás, akár több millió forintos pénzbírság, szabadságvesztés büntetést is eredményezhető büntetőeljárás útján hallgattatják el. Nem számít, hogy a kapcsolattartás a külön élő szülő brutalitása, elhanyagoló magatartása vagy alkalmatlansága miatt hiúsul meg, minden esetben megállapítják a nevelő szülő önhibáját, s őt vonják érte felelősségre.


Európai parlamenti képviselők piros lapot mutatnak a prostitúciónak

Az Európai Női Lobbi szervezésében kilenc európai parlamenti képviselő mutatott piros lapot a prostituáltakat használó férfiaknak. A londoni olimpia közeledtével így üzentek a szurkolóknak, sportolóknak és szervezőknek, hogy a nemzetközi sporteseményeket rendszerint körülvevő prostitúció a nők elleni erőszak egyik formája. Mikael Gustafsson svéd Európai Parlamenti képviselő szerint "Nem volna szabad megengedni, hogy a férfiaknak joga legyen nők testét szexuális célra megvásárolni - ez egyszerűen nem fér össze a sportszerűséggel és az egyenlőséggel." A teljes beszámoló az Európai Női Lobbi oldalán olvasható angol nyelven.


Filmvetítés és beszélgetés a prostitúcióról

A magyarhangya folytatja reflektor címmel indított sorozatát. A Call Girl vetítése után a prostitúció, kiszolgáltatottság, bántalmazás, szexrabszolgaság témáit járják körül meghívott vendégeikkel: Betlen Anna (közgazdász, emberjogi aktivista) Gyurkó Szilvia (UNICEF Magyar Bizottsága) és moderátor Petényi Mirkó (doktorandusz az ELTE TáTK szociológiai doktori iskolájában).

2012. április 23, hétfő, 18.00 óra, Odeon Lloyd Mozi, Budapest, XIII. Hollán Ernő u. 7.

További információ itt.


Patent Egyesület sajtóközleménye

Panaszvonal az abortusz kapcsán jogi vagy etikai problémát tapasztaló nőknek

A Patent – Patriarchátust Ellenzők Társasága Jogvédő Egyesület április 18-tól Abortuszvonal néven telefonos tanácsadó szolgálatot indít. 


 

1% óvszerre

Az alábbi videó a Stop-Férfierőszak Projekt válasza egy az abortuszok megelőzését szorgalmazó társadalmi célú reklámfilmre.

Cukorkapapír

Feliratos spanyol rövidfilm.

Jackson Katz

A nők elleni erőszak a férfiak problémája.

Párkapcsolati erőszak alapismeretek

Rövidfilm