Az Európai Bizottság a gyermekek jogaiért

A közelmúltban kiadott közleményével a Bizottság elindította a gyermekek jogainak védelmére és érvényesítésére irányuló kampányát, melyben meghatározta az e területen elérni kívánt célokat és a gyors intézkedést igénylő aktuális kérdéseket.[toc hidden:1]

A Bizottság álláspontja szerint a gyermekek jogainak fokozottabb érvényesítésére van szükség az Európai Unióban, melynek lehetőségeit az egyes területekre lebontva részletezi a most kiadott program.

Így többek között még ez év vége előtt két olyan hatjegyű telefonszám kerül bevezetésre, melyek különböző gyermekvédelmi célokat szolgálnak: az egyik a szexuálisan kizsákmányolt és eltűnt gyermekek érdekét szolgálja, míg a másik a bankok munkáját segíti azzal, hogy segítségével megelőzhetők lesznek az internetes gyermekpornó-vásárlások. A Bizottság jövőre várhatóan további lépéseket tesz a fejlődő országok gyermekeinek helyzetének javítása, továbbá az európai gyermekszegénység felszámolása érdekében.

Intézkedéseivel a Bizottság példát is igyekszik mutatni más kontinensek országainak többek között azért, hogy az országok jobban kövessék az ENSZ gyermekjogi egyezményének alapvető rendelkezéseit.

Forrás: JogiForum.hu

Rovatok

 

1% óvszerre

Az alábbi videó a Stop-Férfierőszak Projekt válasza egy az abortuszok megelőzését szorgalmazó társadalmi célú reklámfilmre.

Cukorkapapír

Feliratos spanyol rövidfilm.

Jackson Katz

A nők elleni erőszak a férfiak problémája.

Párkapcsolati erőszak alapismeretek

Rövidfilm